Bársonyos története a kezdetektől 1678-ig

Bársonyos környékét már az őskorban is lakta az ember. Ennek bizonyítékai azok a neolitikumidejéből származó kőszerszámok, amelyek Keréktelekin kerültek elő. Kultúrájuk szintje alatta maradt a velük nyugatról szomszédos keltáknak. Bársonyos térségében a kelták közül a boiok telepedett meg. A faluban és a környékén több régészeti lelet is bizonyítja a kelták jelenlétét. Találtak kelta fibulatöredéket Bársonyosi területén, és Tápszentmiklóson is előkerült jó néhány kelta lelet. A győri Xántus János Múzeumban jelenleg is láthatók az itteni kelta civilizáció emlékei. A felvi

rágzó kelta kultúrára nagy csapást mért a kimberek és a teutonok vándorlása. A következő megpróbáltatás a dákokkal vívott háború volt, Kr. e. 45 körül. A kelták túlélték ugyan ezeket a háborúkat de, olyan mértékben meggyengültek, hogy a római hódítás már nem ütközött különösebb nehézségekbe.

A római uralom a térségben

„ A pannóniai törzseket, amelyeket az én principátusom előtt a római nép sohasem közelített meg, Tiberius… révén, aki mostohafiam és legátusom volt, legyőztem, és a római nép hatalma alá vettem,…” írja Augustus császár (Kr. e. 21-Kr. u. 14) az önéletrajzában.

Ezzel kezdetét vette Pannonia tartományban a római kor. A térségünkön áthaladó hadiutak kereszteződésénél a római itineriáriumok egy Crispiána nevű települést jelölnek. Ennek helye még nincs pontosan meghatározva, régészeti feltárása is várat magára. A faluban és környékén sűrűn előkerült római leletek bizonyítják a római civilizáció jelenlétét a térségben: „Cassius” bélyegű téglák, sírkövek töredékei, egy Bacchus szobor stb. Sok római pénz, érme is van a leletek között. A provincia megszervezése körüli korszakból Caligula érméje került elő (A Kiskút környéke). késő római korszakot bőséges éremleletek jelzik. Constantinus császár pénzei, Valens veretei valamint Juliánus apostata bikás érméje képviseli ezt az időszakot. A népvándorlás során a hunok hatalmába került a terület. 453-ban Attila halála után a leigázott germán népek fellázadtak a hun uralom ellen. 454-ben a Nadeo folyó mellett vívott csatában a hunok vereséget szenvedtek. A hunok leverése után Pannónia és vele Bársonyos térsége a gótok birtokába jutott. Amikor a gótok elhagyták Pannóniát, a helyükre egy másik germán nép, a longobárdok költöztek. A longobárdokat az avarok űzték el 578-ban, ez a lovasnomád nép 576-ban hatolt be a Kárpát-medencébe kagánjuk Baján vezetésével. Az avarok letelepedésének több tárgyi bizonyítékát is találták a régészek Bársonyos térségében. Tápszentmiklóson a Borba dűlőben igen jelentős késő avar kori temetőt tártak fel. Itt több mit száz sírt találtak a régészek.

Az avarok hatalmát a Dunántúlon a frankok törték meg. Nagy Károly (768–814) frank uralkodó 796-ban és 803-ban vezetett két hadjárata meghódolásra bírta az avarokat. A terület előbb a tudun majd a frankoknak meghódoló kagán vezetése alatt avar hűbéres fejedelemsége lett a Frank birodalomnak, majd frank őrgrófsággá alakul. A terület lakói ekkor avarok és szlávok voltak. A szlávokat, akik a mai szlovének elődei voltak, mint alávetett népességet, az avarok telepítettek erre a vidékre.

A IX. század második felében, az események mozgalmasan alakulnak a Kisalföldön. A terület Duna túlsó partján létrejött Morva állam, és a frankok közötti súlyos harcok színterévé vált. A legsúlyosabban a 884-es esztendő nehezedett a vidékre. A morvák átkeltek a Dunán, és elpusztították a teljes Rábán túli Pannóniát (884: Pannonia de Hraba flumine or. tota delenda est). A frank-morva háborút egy olyan esemény zárta le, amely a térség történelmét több mint egy évezredre meghatározta, a magyar honfoglalás.

Bársonyos és környéke a honfoglalás után

A lovas nomád magyarok törzsei a bolgárokkal vívott háború során 895-ben kezdte meg a Kárpát-medence megszállását. Anonymus olvasva arra következtethetünk, hogy Árpád vezér hadai áthaladtak Bársonyos területén, amikor Pannónia megszállása során a mai Székesfehérvár környéki Noé hegyről indulva a Móri-árkon át a pannonhalmi hegy felé vették az útjukat. A fejedelem valószínűleg személyesen is megcsodálta a bársonyosi dombokat, ha hihetünk Anonymusnak, aki ezt írja: „Árpád fejedelem és vitézei imígyen vonulva Szent Márton hegye mellett táboroztak le, és mind maguk mind állataik ittak Sabaria forrásából. Amikor a hegyre felhágtak, Pannonia gyönyörűséges földje láttán nagyon megörültek.” A pannonhalmi hegyről ugyanis a bársonyosi dombok jól láthatóak. A mai Bársonyos területén talán már a honfoglalók közül letelepedtek egyesek, erre utal, hogy létezett itt egy Nyék nevű település. Nyék, melynek a neve az egyik honfoglaló törzs nevét viselte a középkor során megszűnt. Területén ma Bársonyos és Bakonybánk osztozik. Nevét a Bársonyos területén átfolyó Nyéki ér nevű patak őrzi.

A Bársonyos nevet Kézai Simon említi krónikájában, III. Henrik német-római császár 1051. évi hadjáratával kapcsolatban. III. Henrik október körepén kezdte meg a visszavonulást a móri árkon keresztül. A Fehérvár alól való visszavonulása során először Bársonyos hegyén pihent meg (in monte Barsumus) miként Kézai Simon írja A császár csapatai a felperzselt föld taktika miatt ekkor már hónapok óta éheztek. I. András király és Béla herceg csapatainak villámgyors rajtaütései, pedig a végletekig elcsigázták és kimerítették a németeket. III. Henrik ezért innen, a Bársonyos hegy alatti táborból békeajánlattal fordult András királyhoz. Nézzük mit ír erről, szó szerint Kézai Simon: „A király, pedig tanácsot tartva, a hagyomány szerint irgalmasan megkegyelmezett neki [III. Henriknek]. Ő, miután táborát útnak indította, először, mint mondják a Bársonyos-hegyen tartott pihenőt. De mert az éhségtől és a szomjúságtól elgyötörtek voltak a király roppant mennyiségű ételt és italt adott nekik. Ettől nagyon sokan megrészegedtek, és amikor a császár őrszemei elbizonytalanodott pillantásaikkal azt látták, hogy a magyarok ide-oda nyargalásznak, az hitték, hogy az egyességben valami csel van, és a seregeknek ezt tudtára adva azt mondták, hogy azok az ő üldözésükre jöttek. És bár sokakat a betegségtől elcsigázva kocsikon, bársonypárnák között szállítottak, ezek a kocsikat és a bársonypárnákat odahagyva lóra kaptak, és pirkadatkor Örs faluhoz értek. Miután a várnagy, aki a kapuban volt, észrevette, hogy az országútról letérve a süppedékes és nehezen járható mocsaras területen át fegyveres had közeledik, az övéivel együtt fegyvert ragadott. S miközben az áthaladó csapatot távolról szemlélve figyelte, észrevette, hogy a betegek, akik otthagyva a kocsikat és a párnákat, és lovakon kaptak fel a Bársonyos-hegyre, ismét kocsira téve kelnek át a mocsáron. Ezeknek a pajzshordozói, amint megpillantották mögöttük a várnagy csapatait, otthagyva a kocsikat és a kocsikon az uraikat, ahogy csak tudtak, elmenekültek. Ezután jöttek a parasztok, hogy a kocsikat elvigyék; a kocsikon lévő urakat meggyilkolták, holttestüket a vízbe dobálták. E betegek közül, pedig egyesek közkatonák, mások grófok, sőt néhányan őrgrófok voltak. Ezért azon az átkelőhelyen, ha a víz kiszárad mind a mai napig szoktak lószerszámokat, kardokat és több más ezekhez hasonló dolgokat találni. A hegyet azután a környék lakói az így elhagyott párnák miatt, melyek bársonyból voltak, nevezték el Bársonyosnak.” Kézai tudósításában nem említ települést a hegy közelében, ez nem zárja ki, hogy már ekkoriban volt valamiféle település a Bársonyos hegy közelében. Bár a krónikás megjegyzése a „környék lakói”-ról erre enged következtetni. Konkrét bizonyítékot azonban XI. századi településre nincs.

Könyves Kálmán (1096–1116) uralkodása alatt a Szent István által nyitott zarándokút, amely nagyjából a mai 81-es főút nyomvonalán haladt, különösen mozgalmassá vált. Ennek oka az volt, hogy a II. Orbán pápa alatt meghirdetett első keresztes hadjáratra indulók 1096-ban a szárazföldi utat választották a Szentföld felé. A lovagok, kíséretük és a velük útra kelő rengeteg módos vagy szegény zarándok, koldus és mindenféle gyülevész népség népes tarka csapatokban vonult el a Bársonyos hegy alatt. Itt vonult el szeptember végén, október elején a keresztes hadjárat tulajdonképpeni serege, Gottfried alsó-lotaringiai herceg vezetésével. Ezek a francia és német csapatok fegyelmezetten, szervezetten vonultak át.

Bársonyos a középkorban

A mai Bársonyos középkori elődje több kisebb település volt a környéken. Templomuk az Antiokheiai Szent Margitnak szentelt templom volt, amely valamikor 1235 előtt épült, és az 1530-as évek közepéig használták. Romjai még az 1700-as évek közepén is álltak a Temetőhegyen. Az egyik település Szöllős volt (ma Öreghegy) A másik, Bársonyos, amelynek a neve idővel az összes többi településre is kiterjedt, a falu a mellette magasodó Bársonyos hegyről kapta a nevét (ma ez a Temetőhegy és a Strázsahegy). Ezt a települést azonban a középkor első felében a latin nyelvű oklevelekben Catlunak esetleg Catlnak is nevezik. (in predia Barsunus quodvocatur Catlu) Valószínűleg Catlu, Kált volt a mai Bársonyos és Bakonybánk valamint Kát közös elődje. Catlu, vagy Kált több részből állt, és igen népes település volt. A települések elkülönülése, összeolvadása úgy ment végbe, ahogy a pannonhalmi Szent Márton apátság (Ma a Pannonhalmi Bencés Főapátság) birtokokra és emberekre tett szert Catluban. Mivel a Catlu név a birtokos személynevéből származik (Kált nevéből) ezért az apátság birtokába került földekre és településrészekre már értelmetlenség volt alkalmazni. Ezért válik egyre általánosabbá a Bársonyos elnevezés, amelyet egy ideig a Catlu névvel együtt használnak (Barsunus quodvocatur Catlu). Azok a birtokok, amelyek a Kált leszármazottai kezén maradnak, megőrizték eredeti nevüket. Később Bánk is kivált Catluból, és az eredeti nevet már csak Kát őrizte meg, amely legtovább maradt a Káltháziak kezén. A Szent Márton apátság fokozatosan egyre több és több földet szerzett a környéken, ezeket mind Bársonyoshoz csatolták. A legnagyobb területnövekedést a társtelepülés, Szöllős Bársonyosba olvasztása hozta valamikor az 1400-as évek második felében.

Az 1190-es évek vége, és az 1210-es évek közötti időszak a legkorábbi, amelyre adatokat lehet találni a középkori, feljegyzésekben az említett településekről. A falvak lakói ezek szerint ekkor három testvérnek Káltnak, Ambrusnak és Oposnak, helyi nemeseknek, a király vitézeinek szolgálatában álltak. Káltnak és két testvérének Oposnak és Ambrusnak sok birtoka volt az említett falvakban, Szöllősön, Bársonyoson és Catluban, de Ölbőn, Écsen és még sok más környékbeli faluban is. Nemzetségük tagjai, rokonságuk kiterjedt az egész vidékre. A falvak lakói, amint erről az 1230-as 40-es évek között kelt oklevelek tanúskodnak, ekkor már fejlett gazdaságokkal rendelkeztek. A földművelésben a talajváltó rendszert alkalmaztak. A falu határát dűlőkre osztották. Az éppen művelt területen kívül a többi föld pihent, ezt a parlagot, ugart mezei föld néven emlegetik az oklevelek. A települések életét III. Béla (1172–1186) a falu területén előkerült érméi is tanúsítják.

A tatárjárás

1241-ben Batu kán és tatár hordái támadtak az országra, miután véres harcokban áttörték a Kárpátok hágóit, elözönlötték az Alföldet. IV. Béla fegyverbe hívta az ország minden fegyveresét és megpróbálta kiszorítani őket, de a muhi csatában súlyos vereséget szenvedett. Majd a tél beálltával a mongolok elözönlötték a Dunántúlt is. Oros apát, elrendelte, hogy a bársonyosiak, és az apátság többi birtokán lakók minden értéküket hordják az apátságba, szedjenek össze minden élelmet, hogy akár hosszú ostromot is képesek legyenek kiállni. A tatárok a hideg ellenére hozzáláttak a kolostor ostromához. A védők azonban vitézül ellenálltak. Kadán vezér ezért úgy döntött, hogy nem folytatja a kemény diónak bizonyult apátság ostromát, és seregét Székesfehérvár felé irányította. Bársonyost azonban a környék összes többi falujával együtt irgalmatlanul kifosztották és felperzselték. 1242 őszén a tatárok elhagyták az országot. A kolostorba menekült falusiak többsége ugyan valószínűleg túlélte a megpróbáltatást de a falvak romokban hevertek. A bársonyosiak is visszatértek a kolostorból lerombolt falujukhoz és nekiláttak, hogy újra felépítsék azt romjaiból.

Az érett középkori Bársonyos

Az 1200-as évek végén Magyarországon a oligarchia megerősödése következtében egy-egy nagyúri nemzetség egész országrészek fölé terjesztette ki a hatalmát többnyire erőszakos módszerekkel. 1304-re a pannonhalmi szerzetesközösség megtört az állandó támadások miatt, és meghódolt a Kőszegiek előtt. A nagyurak érdekeik képviseletére azt követelték meg a konventtől, hogy Pannonhalmi várnaggyá Vönöcki Jakab fia Sándort tegyék meg, aki a Kőszegiek hűséges familiárisa volt. Később arra is rákényszeríttették a konventet, hogy apáttá válassza Kőszegi Miklóst, (1312–1318) a nemzetség egy nagy hatalmú tagját. Az apátság és vele együtt Szöllős, Bársonyos és Kált mintegy másfél évtizedre a Kőszegiek tartományának a részévé vált. I. Károly (1307–1342) Magyarország új királya mindent megtett, hogy a tartományurak hatalmát megtörje. Küzdelmében, amely nem volt eredménytelen, a tartományuraktól sokat szenvedett egyház is támogatta. Hűséges lovagja Köcski Sándor vezetésével sikerült a pannonhalmi Szent Márton apátságot is megszabadítani a Kőszegiek uralmától 1318-ban. Az Anjou dinasztia további évei alatt béke és nyugalom uralkodott a vidéken, Bársonyos, Szöllős és Kált lakói viszonylag csendesen élhették az életüket, hiszen a településekről kevés tudósítás maradt fenn. 1336-ban Szöllősről szól egy oklevél, amelyben a falucska birtokviszonyit rendezik. Négy jobbágytelekről és a hozzá tartozó egyéb földekről rendelkeznek benne. 1357–58 között Bársonyos területe tovább gyarapodott. Szigfrid apát, egy hosszas és nehéz per során, amelyet a Kálti család ellen folytatott, Bársonyoshoz csatolta a Kált és Bársonyos között fekvő Hosszútelek nevű földet. A falu új határainak megvonásában a környékbeli nemeseket is bevonták. A falu határai ebben az időben terjedtek ki jelentős mértékben. Fennmaradt egy oklevél, amely beszámol egy határjárásról, ami során a vármegyei nemesek végigjárták a vidéket, hogy a környékbeli falvak határait pontosan megállapítsák. Ebből tudjuk, hogy a falu földjei északon egészen Ölbőig nyúltak. Mezőörs és Bársonyos között pedig árok és földtöltés jelezte, hol húzódik a határ.

Az 1400-as években általános jelenség volt a falupusztásodás Magyarországon. Ez a folyamat nem hagyja érintetlenül a bennünket érdeklő településeket sem, elősegítette a települések, földek, prediumok egy faluvá, Bársonyossá való koncentrálódását. 1422-ben Miklós apát és konventje azt mondja, hogy Bársonyos melletti szőlők pusztulnak. A feljegyzésekből annyi derül ki, hogy Szöllőst lakói elhagyták, szőlői pusztulnak. A folyamat megállítására a Szent Márton apátság ugyan erőfeszítéseket tesz, de ezek nem vezetnek eredményre. Szöllős megszűnt létezni, földjei, erdői, rétjei Bársonyoshoz kerültek. Feltehetően ezek alkotják a mai Öreghegyet.

A falu Hunyadi Mátyás birtokában

Az 1458-ban trónralépő Hunyadi Mátyás (1458–1490) 1472-ben saját irányítása alá vonta a kolostort és birtokait. Így lett Bársonyos 1472-től 1490-ig Hunyadi Mátyás birtoka. 1488-ban a király adószedői megérkeztek a faluba, gondosan felmérték a falusiak birtokállományát, anyagi helyzetét, és megállapították, hogy a falu tíz aranyforint adót köteles befizetni a királyi kincstárba, vagyis ekkor tíz jobbágytelek volt Bársonyos telekállománya. Mivel a királyi adószedők a környék birtokait is felmérték, össze lehet hasonlítani a falu anyagi helyzetét a környező településeivel. Ez alapján a falu a környék jómódú települései közé sorolható. Hunyadi Mátyás halála után egy-két évvel a Pannonhalmi apátság visszakapta a falut.

A késő középkori Bársonyos

Az 1500-as évek elején már ismét az apátság birtokaként tűnik fel a falu az oklevelekben. A pannonhalmi Szent Márton apátság Tolnai Máté apát ideje alatt a Kálthy családtól az 1510-es években újabb földeket szerzett bársonyosi birtokához. A falu területe jelentősen bővült. a bársonyosiak Máté apát és az Écsen birtokos pápóczi prépost vitás ügyeinek "rendezésében" is tevőlegesen részt vettek. Az 1510-es években a korábbi évszázadok nyugalma véget ért. Bársonyossal szomszédos falvak, Mezőörs és Bakonyszombathely ugyanis egy nagyhatalmú és gátlástalan nagyúr Török Imre kezére kerültek. A főúr úgy gondolta, hogy a két falu között fekvő Bársonyos, és földjei remekül kiegészítenék a birtokait. Mivel a pannonhalmi kolostor természetesen nem akart megválni a falutól, Török Imre erőszakhoz folyamodott. Emberei egy évtizedig zaklatták a falut.

A pusztulás

1526-ban mohácsi csatában megsemmisült a királyság ereje. 1529-ben Szulejmán serege már a Duna mentén menetelt felfelé, hogy elfoglalja Bécset. Az akindzsik széles sávban perzseltek, raboltak, amerre a török elvonult. A fosztogatók elérték Bársonyost is. Két évvel később, amikor adóösszeírók érkeztek a faluba, feljegyzést készítettek a pusztításról. 1531-ben Bársonyos siralmas képet mutatott. Tizenkét portáját kegyetlenül felperzselték, csak hét család maradt a faluban, de ebből négyen olyan szegények voltak, hogy még az adóösszeírók szerint sem voltak képesek arra, hogy adót fizessenek. 1532-ben I. Szulejmán pusztító seregei újra Magyarország földjét tapodták. A védtelen Bársonyost pedig ismét kegyetlenül feldúlták. A következő adóösszeírás, négy év múlva, 1536-ban mutatja, hogy Bársonyos pusztulása még jobban előrehaladt, ekkor már csak két portán éltek emberek a faluban. A lakók elhagyták Bársonyost, elmenekültek vagy áldozatul estek a törököknek, akik megölték, vagy elhurcolták a falusiakat. A falunak csak üres temploma és romos házai emlékeztetnek a hajdan itt folyt életre.

A török kor

1543-ban Székesfehérvár elestével Bársonyos térségének helyzete válságosra fordult. A székesfehérvári törökök minden évben pusztító portyákat vezettek a térségbe. A falu és tágabb környezete csaknem két évszázadra hadszíntérré változott. Ilyen körülmények között lehetetlen volt újrakezdeni az életet. A faluban csak több mint kétszáz év után tud majd újraindulni az élet. A rombadőlt falu és elhagyott középkori temploma, a Szent Margit templom, amely a mai Temetőhegyen állt gyakorta került a magyar török határmenti összecsapások, portyák középpontjába. A falu dombvonulata, amely kitűnő kilátást nyújt a Kisalföldre ideális megfigyelőponttá teszi a helyet, nem véletlenül nyerte el a dombvonulat legészakibb pontja, ahol most egy geodéziai torony áll, a Strázsahegy, vagyis az Őrhegy nevet. Buda 1541-es majd Székesfehérvár 1543-as elfoglalása után a Kisalföld falvai ellen induló török portyák, támadások gyakori támaszpontja lett a romos falu. Noha maga a falu lakatlan volt, Bársonyos földjei azonban nem maradtak megműveletlenül. Az 1650-ben készült feljegyzések szerint a hegyen álló, romos Szent Margit templomot kiterjedten övezik a falu földjei. Kelet felől a bársonyosiak erdői, nyugati és déli irányban szántói helyezkednek el terjedelmes rétekkel és kaszálókkal. Itt volt a halastó is, amit korábbi oklevelek a Barátok tavaként említenek. Ezt a tápiak bérelték és el is nevezték Tápi tónak. A réteket a Nyalka falu lakói kaszálták. Bársonyos erdeit a mezőörsiek vették használatba.A szomszéd falvak lakói hűtlen gazdái voltak a bérelt földnek. Több területe önkényesen elsajátítottak a bársonyosi földekből. Gencsy Egyed főapát (1667–1684) így panaszkodott rájuk: „Bársonyosnak igen nagy rétje volt azelőtt, a malomra szolgáló ér [Valószínűleg a Bakonyér] mellett felment egészen Káltházától Pörvátig de a szentmiklósiak úgy elfoglalták, hogy csak az alsó és felső részén vagyon egy-egy darab. Földjei bőven voltanak, de most igen elparlagultak; barom-élő földje elegendő, hol a tápiak, hol az örsiek árendálták 40 olykor 50 forintért magyar részről.” A főapát nem csupán panaszkodott, de cselekedett is! 1678-ban felmondta a bérletet a tápiakkal, Ezután hosszas egyezkedés következett, melyben Egyed apát valószínűleg visszavette a jogtalanul elfoglalt földeket, és egy tagban adta újra bérletbe azokat.

forrás: Wikipédia