A kis „Bóbiták” élete dióhéjban
Óvodánk a 1990-es évek elején épült, akkor nagyon modern épület volt. Két csoportos óvodának épült, két 50 m2-es csoportszobával. Tágas, fákkal teli udvarunk van, rönk játszótérrel. Tárgyi és épületi adottságaink megfelelnek.
Az akadálymentesítésre és energetikai megújításra pályázatot nyertünk.
Egy vegyes csoportba fogadjuk a Bóbitácskákat. A csapatunkat két szakmailag képzett, elismert óvónő irányítja, dajka és egy élelmezésvezető van segítségükre. Pedagógiai programunk saját kidolgozású, tevékenység központú, ami azt jelenti, hogy a Bóbitáink tevékenységek által gyarapítják tapasztalataikat, tapasztalataik útján tanulnak.
Mottónk:
„ Amit hallok, azt elfelejtem,
amit látok, arra emlékszem,
amit csinálok, azt tudom is.”
(Konfuciusz)
Így igyekszünk olyan tevékenységeket biztosítani a gyermekeknek amik „életközeliek”, életszagúak, ezért sokat sétálunk a faluban, be-be térünk nézegelődni, egy-egy kis kertbe, baromfiudvarba, vagy akár a postán levelet küldünk a Mikulásnak.
Az óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre, a gyermekek néptánc oktatására. Hagyományos műsoraink a népi táncokra, játékokra épülnek, melyet az év során tevékenységeket kiegészítve sajátítanak el a gyermekek. Így a szereplések számukra egy közös élmény teli játékra változnak. Ilyen alkalmak a falu szép korú tagjainak megünneplésére rendezett, idősek napja, a falukarácsony, és a falunap.
Az óvodában havi rendszerességgel rendezünk Babaovit, ahol a Bababóbiták ismerkedhetnek az óvoda környezetével, személyzetével, így elősegítjük az ő befogadásukat.
Általában évszakonként egy színházi előadást, vagy interaktív zenés műsort fogadunk.
A Bóbiták így azt is megtanulják, hogy illik viselkedni egy előadáson.
Sokszor segít az anyagiakban a szülők szervezete. Egy-egy műsort, vágyott játékot segítenek finanszírozni.
Őszi hagyományaink a Márton nap, és az idősek napja. A Márton napi lámpás felvonulásunkat táncházzal indítjuk, ahol kicsi és nagy együtt rophatja, majd a falun végigsétálunk lámpásainkkal, miközben népi zenét énekelgetünk. A felvonulást Kodály Zoltán Esti dalának eléneklésével zárjuk.
A falu kis- és szép korú lakosai együtt ünnepelnek november végén. A Bóbitácskák helyi és hely környéki népszokásokból összeállított, táncos zenés műsorral köszöntik az időseket.
A falu karácsonyának megünnepléséhez az óvoda ügyes kezű dolgozói készítnek kínálásra szánt mézeskalácsokat. Majd Betlehemes játékkal várjuk a Megváltó érkezését.
Óvodánkban, minden januárban, mulatságot rendezünk, hogy megünnepeljük, hogy mindenki felett eljárt egy esztendő.
A Bóbitácskák nagyszüleit közös beszélgetésre hívjuk meg nagyi nap keretében, ahol elmesélhetik, megmutathatják, ők hogyan és mivel játszottak, amikor gyermekek voltak.
A hideg évszakot farsangi mulatozással zárjuk, ahol maskarába bújva ijesztjük el a telet.
Tavasszal a víz és a föld napjáról emlékezünk meg, majd családi nappal, a madarak-fák napjáról.
Évente egyszer, általában a helyi alapítvány anyagi hozzájárulását élvezve kirándulni mehetünk. A kirándulásaink célpontjai olyan helyek, ahol a tevékenység központú neveléssel összhangban olyan élmények érhetik gyerekeinket, amikre akár felnőtt korukba szívesen emlékeznek vissza.
Az anyák napját színházzal ünnepeljük, ahol az előadók a Bóbiták, egy kedvenc mesét dramatizálnak, és a nagymamák és anyukák, erre az előadásra kapnak jegyeket.
Nemzeti és falubeli eseményeinkből is kivesszük a részünket, műsorral és jelenlétünkkel hozzájárulunk a rendezvényekhez.
A tanévet táncos-zenés műsorral zárjuk, majd útjukra bocsájtjuk a nagycsoportosainkat.
Pedagógusaink folyamatosan képezik magukat, hogy megfeleljenek a modern világ okozta kihívásoknak, és minőségi oktatást tudjanak nyújtani akár online formában is.
Így telik el az év a Bóbita óvodában.
Reméljük felkeltettük érdeklődésedet, szeretettel várunk nyilvános rendezvényeinken.